Egy film a vásárlási szenvedélyről

Az egyik kedvenc filmem egy vígjáték. A középpontjában egy nő szerepel, aki már-már szenvedély szerűen imád boltokba járni. A filmnek a cselekménye is eköré épül: általában minden annak a következménye, hogy nem tudja megállni azt, hogy betérjen egy adott ruhaboltba. Természetesen ennek negatív következményei is lesznek. Mivel túl gyakran használta a hitelkártyáját, ezért sok tartozást halmozott fel. Ebből aztán megannyi vicces helyzet alakult ki a filmben. Persze mindenkit óva intek attól, hogy a valóéletbe ilyen szituáció kerüljön, de ebben a filmes környezetben ez jól működött. Végül a főszereplő elhelyezkedik egy menő divatcégnél, így az anyagi helyzete rendeződni látszik. Sőt, a munkahelyén még a szerelemre is rátalál, de az odavezető út is számos humorforrást biztosít. Ez egy tipikus, könnyed és romantikus vígjáték, ami engem tökéletesen kikapcsol.

Az Anna Táska Webáruház – Márkás táskák egy helyen! weboldalát gyakran szoktam látogatni, és egy kicsit mindig eszembe jut ez a film, mikor ott járok. Az oldalon fantasztikus a választék a különböző táskákból, amiket ráadásul nagyon jó árban is kínálnak. Már három különböző táskát is rendeltem innen magamnak az elmúlt egy évben, és egyiket sem bántam meg. Az oldal minden igényt lefed, ami egy nőnek – és egy férfinak – szüksége lehet. Különböző válltáskák, hátitáskák, testtáskák, kézitáskák és neszesszerek várják az idelátogatókat. Ezen kívül még öveket és pénztárcákat is tudunk innen rendelni.

A kínálatuk egyébként rendszeresen bővülni szokott, amiről mindig rögtön értesítést kapok, köszönhetően annak, hogy feliratkoztam a hírlevelükre is. Nem csak a hírlevél miatt érdemes regisztrálnunk, hanem azért is, hogy különböző kedvezményekben részesüljünk. Emiatt érdemes többször is vásárolunk innen.

Anna Táska Webáruház – Márkás táskák egy helyen! webes felületének a dizájn kialakítása igen kellemes. Nem használ zavaróan túl sok színt, de azokból kihozza a maximumot, így a végeredmény tetszetős. A termékek elhelyezése is teljesen átlátható, köszönhetően a menürendszernek. A táskákat minőségi képekkel is bemutatják a termékadatok mellett, így pontosan tudjuk, hogy mi az, amit megrendelünk. A termékeket nem csak típus szerint szeparálja, hanem ezt márkák szerint is megteszi, ha azt úgy kívánjuk. Sőt, még tovább is mehetünk: ha szeretnénk csak olyan termékeket dob fel nekünk a weboldal, ami adott színnel és mérettel rendelkezik. A férfiakra is gondoltak a webshop megtervezésénél: számukra is ott a lehetőség, hogy kizárólag a férfi táskák kerüljenek felsorolásra. Ennek köszönhetően lényegesen leegyszerűsödik a megfelelő termékek kiválasztása.

Az oldalon továbbá jól láthatóan fel vannak tüntetve a rendeléssel, a vásárlással és a szállítással kapcsolatos információk is. Még sosem volt gondom ezekkel kapcsolatban. Az általam kiválasztott termék minden esetben megérkezett.