Előre gondolkodni jobb, mint utólag szorongani

Jó élmény volt a tegnapi mozi, a társaság miatt, de maga a film rossz dolgokat juttatott eszembe. Nem véletlenül volt szokásom régebben inkább csak vígjátékokra beülni. Létezik még egy-két “popcorn-mozis” műfaj is, ami bejön, de a drámákat túl mélyen élem meg. Pláne, ha gyerekekről van szó bennük. És ez most ilyen volt…

Régi közhely, hogy a gyermekek világa kegyetlen világ. Most pedig egy olyan filmet néztünk megint, ami az iskolások világába repített vissza. Persze, felnőttként már túlléptem azon, hogy hagyjam a rosszkedvet uralkodni a hangulatomon napokig, csak a kisfiammal kapcsolatban vagyok kissé túlérzékeny. Neki mindig mindenből a legjobbat szeretném, és különösen aggódok mindig, hogy valami esetleg nem jól sül el. Ezért már két éves kora után elkezdtem olyan módszerek után kutatni, melyekkel aktívan kivehettem a részemet az oktatás-nevelés azon szeletéből is, ami főleg a pedagógusok dolga lenne. Nem hiszem, hogy túlzásba estem, és főként nem mondanám, hogy nem érte meg. Nagyon is jó döntés volt, mert így ismertem meg Szabó Szilvia logopédus technikáit és könyveit. Az ő oldaláról megrendelhető könyvcsomagok jól kiegészítik a szakemberek munkáját. Az ottani feladatgyűjtemények adnak egy lehetőséget kevésbé képzetteknek is, hogy profi segítséget adjanak a gyereknek, főleg ha az különböző beszédfejlődési akadályokba ütközött.

Ha rákerestek Szilvia weboldalára, a “Könyvek és matricák” fül alatt két nagy kategóriába vannak sorolva a kiadványok. Vannak a “Beszédfejlesztés, beszédindítás” és az “Iskola-előkészítő – írás-előkészítő – diszlexia prevenciós” könyvek. Mi korábban már megvettük a Pöttöm Parkot és a Látogatás a beszéd birodalmába-t, de mivel másfél év és suliba megy a lurkónk, megvesszük majd a Látogatás a tudás birodalmába címűt is. Ezt itt: https://szilvia-logopedia.hu/iskola-elokeszito-feladatok.php .

A kisfiam imádta, imádja ezeket a könyveket, főleg mert nem csak akkor lát mindent, amikor az ő kezében van, hanem amikor én tartom és narrálom neki a tartalmát. Ugyanis nem apró, hanem egész méretes, A4-es formátumúak, de nézzetek meg magatok tényleg mindent a weboldalon!

Mivel az alapelgondolás a könyveket illetően az, hogy nem valamilyen készség korrigálására, hanem legalább ennyire valami kialakulásának a segítésére készültek, a legjobb szívvel a határaink mentén élő magyaroknak ajánlanám, mások mellett. Nekik talán még kevesebb módjuk van rá, hogy az anyanyelvi oktatást valamilyen módon kiegészítsék. Pedig a saját környezetemben szerzett tapasztalataim is alátámasztják, hogy szükség van ilyesmire. Még itthon is, nem hogyha más anyanyelvi országban él a gyermek. A szókincsbővítés mellett egyéb képességei is fejlődhetnek folyamatosan, pedig szó sincs arról, hogy “még otthon sem hagyják lazulni szegényt”. Ezekkel a könyvekkel időt tölteni ugyanis csak játék – úgy értve: ez az, amit a gyerekünk felfog belőle. Akár egy átlagos mesekönyvből.

A Látogatás a tudás birodalmába még nincs a kezemben, de a suli miatt már egyre jobban izgulok, ezért alaposan utánaolvastam, mire számíthatok tőle. Ha ti egy kicsit később kaptatok észbe, és a “beszédindítás” például már nem aktuális, sulikezdés előtt azért ti is fontoljátok meg a “tudás birodalmát”: https://szilvia-logopedia.hu/iskola-elokeszito-feladatok.php. Előre gondolkodni mindig jobb, mint utólag szorongani!